Minden nap szembesülök azzal, hogy mennyire nem törődnek egymással az emberek. Ennek az egyik leginkább szembetűnő helyszíne a közösségi közlekedés, ahol egymást tiporják, nyomják, szidják az emberek, pedig csak némi előrelátás, jóakart, előzékenység kellene.
A körúton a villamosmegállóban jelzik nekünk, hogy is lesz az ajtó amikor megáll a szerelvény - néha nem sikerül eltalálni -, de ha mégis, van néhány önkéntes, minden alkalommal, aki úgy gondolja beáll az ajtó közepébe, sőt meg is nyomja kint az ajtónyitó gombot, hiszen senki nem akar leszállni a Boráros téren, a Ferenc körúton, a Blaha Lujza téren, sőt a Nyugatinál is csak felszálló utasok szoktak lenni. Ő odaáll, megnyomja a gombot és csodálkozik, hogy nem tudnak leszállni a bent lévők, vagy fellökik. Rosszabb esetben már tolakszik is be és ha valaki hozzáér még kiabál is vele. Kicsit gondolkozzunk már! Ha hagyunk utat a leszálló utasoknak sokkal hamarabb tudunk felszállni és biztosan nem maradunk le a járatról, csatlakozásról, időre odaérünk célunkhoz. Ráadásul a kombínó elég gyakran jár!
Nem a tolakodó az egyetlen fura gondolkodású a tömegközlekedésen. Ott van a babakocsit toló kismama, aki fel van háborodva, hogy nincs kialakítva megfelelő minőségű felszállási lehetőség a babakocsival történő közlekedéshez. Az a baj, hogy ha ez meg van oldva akkor meg nem használják. A villamosok beállnak az ajtóba, annak ellenére, hogy van hely ahova guríthatnák a kocsit, persze ki kellene maguknak követelni a helyet. De hát édesanyák, hogy akarnak gyereket nevelni, ha azért nem képesek kiállni, hogy helyet kapjanak. Nem azon a helyen szállnak fel, ahol bizotsan van hely számukra kialakítva, mert arra már nem figyelnek, hogy a felfestéseket értelmezzék. Ettől függetlenül rengeteg helyen meg kellene oldani az akadálymentesítést, de az egy másik történet.
A leszállás sem kényelmesebb mint maga az utazás. Az illedelmes előreengedés és tolakodás keveréke minden alkalommal csodálkozásra késztet. Idősebb utastársaink szinte kikövetelik maguknak a lehetőséget, hogy elsőként szálljanak le a járműről, persze legbelülről ahol egyébként helyet kaptak. Leszállás után közvetlenül megállnak és elkezdenek valamivel totojázni. Megigazítják a nadrágszíjat, rendberakják a táskájukat, körbenéznek, hogy jó helyen szálltak-e le, vagy csak egyszerűen totyognak. Sokkal egyszerűbb lenne, ha hagynák a gyorsabbakat leszállni és útjukra menni, így több idejük maradna a pepecselésre, és nem zavarnának vele senkit, ráadásul nem vívnák ki az utazóközönség osztatlan utálatát (ÚtÁllat!).
Csoportosan is lehet néha garázdálkodni, még a legnagyobb jóindulat közepette is. Ugyanaz a helyzet mint az ajtóba álló kismamával, a tolakodó nyugdíjassal, hiszen ha egy összetartozó nagy csapat közlekedik, akkor az egész szerelvény tőlük hangos, nem lehet mozogni közöttük, kigúnyolnak bárkit aki csak egy kicsit is eltér tőlük. De leszállás után a legrosszabb, már lejutni is nehéz tőlük, de amit leszállnak elkezdenek csordába rendeződni és elállni a teljes megállót, ezzel megfosztva mindenki mást a haladás lehetőségétől. Mindig akad néhány aki azonnal rágyújt és már fújja is a füstöt, a kismama, a baba és az idősebbek arcába, a nemdohányzó fiatalokról már nem is beszélve.
A dohányos aztán még tud meglepetéseket okozni. A megállóban függetlenül attól, hogy kik állnak körülötte bárkire ráfújja a füstöt, nem érdekli senki. Ha éppen esik az eső cigarettával áll be a zsúfolt fedél alá, had köhögjön a nép, vagy ha nem tetszik neki akkor menjen arrébb, ő ugyan egy pillanatot sem vár a füstöléssel.
Végre megérkezik a jármú, de még nem ért a bűzrúd végére, szippant még egy nagyot, majd fúj, lehet kifelé de az sem számít mert éppen elég tömjént kap az utazóközönség, majd a tömegben hozzádörgölőzik mindenkihez, osztva a nikotinszag és füst áldásos illatát minden érintettnek.
Ott van a hangos, aki vagy kiabál valakivel, vagy csak egyszerűen mondja a véleményét, hallgatja a telefonjából áradó iszonyatos zenét (nem a muzsikával van baj, hanem ahogy ezek a kis eszközök eltorzítják a hangokat), majd még énekli is, kiszól az ablakon a barátainak, vagy csak egyszerűen egy jóképű fiúnak csinos lánynak. Nem akarom tudni, hogy éppen mi a legnagyobb szívfájdalma, kivel számol le majd a hétvégén a diszkóban!
De jön a barátkozós, aki mindenképpen meg akarja velünk osztani az élettapasztalatát, és ha csak egy kicsit is kedvesen elutasítjuk, már ugrik, hogy ezek a mai fiatalok, meg nincs bennünk semmi megértés, és mondja, és mondja, egész úton, sőt még be is von néhányakat a magasztos eszmék terjesztésébe. Továbbfejlesztett változata a hittérítő vagy meggyőző típus, aki vagy egy vallási eszme vagy egy párt mindenhatóságáról akar minket meggyőzni, ellentmondást nem tűrő módon, és csak próbáljunk meg vele ellenkezni majd jön a torkaszakadtából üvöltés.
Ott a kéregető a legtöbb járművön, vagy hangosan vagy szerényen de kér, gyermekével, betegségével, vagy más problémájával jön elő, és még mindig van aki ad nekik. Nem gondolják, hogy van jobb módja annak, hogy segítsünk rajtuk? Amíg van bevételük, rajtuk keresztül pedig az alvilágnak addig ők az utcákat, tömegközlekedést fogják járni és nem tudnak kitörni a mókuskerékből. Nem őket segítjük azzal ha adunk nekik, azzal segítünk ha azoknak adunk akik tényleg tesznek értük! Ráadásul a garázsba menő járatokon előre még mankóval megy a bajbajutott, vissza már a vállán a bot és integet a hátul ülő sorstársainak, közben számolja a zsetont.
Felszáll a hajléktalan, méghozzá a jármű elejére, hogy még hátul is mindenki érezze, hogy ő bizony nem tisztálkodott már jó hosszú ideje. Helyet követel magának, kap is bőven, majd alvásba, pakolásba, iszogatásba, evésbe kezd az utazóközönség legnagyobb gyönyörűségére, ráadásul a jegyet vagy bérletet váltók költségén. Köszönjük, hogy segíthettünk.
Van még a részeg munkás, aki elsírja bánatát hazafele menet vagy munkába menet, kora reggel teljesen beszívva. Nem érdekli, hogy éppen egy iskolás fiú vagy lány áll mellette, akit anyja próbál minél távolabb tartani tőle, még mondja is, hogy üljön oda mellé, az ölébe. Te jó ég!
Aki már utazott párjával az biztosan találkozott a helyzettel mikor van bőven hely de csak egy páros hely akad, amit éppen abban a pillanatban foglal el valaki aki egyedül van, pedig nekünk milyen jól jött volna. Ha szépen megkérjük, hogy üljön egy kicsit arrébb, van még ott hely, akkor olyan mértékben felháborodik és lengeti a jegyét, bérletét, neki joga van a helyhez.
A biztosítékot azért a szotyizós veri ki a leginkább. Persze nem lehet patyolat tiszta minden jármű, de azért a minimum az minimum. Ne köpködjünk a saját lábunk alá, szinte minden megállóban van szemetet, ha tele is, tartsuk magunknál a felesleges szemetet és leszálláskor a szemetesbe pakolva szabaduljunk meg tőle, ne a földre dobjuk, vagy az ülésen hagyjuk, főleg ne köpjük szanaszét. Az ablakon kidobálás pedig egyszerűen vérlázító!
Még ki tudja hányan vannak, akik csak magukkal foglalkoznak a közösség pedig nem érdekli őket. Pedig kis odafigyeléssel gyors és látványos előrelépést lehetne elérni, mindannyiunk örömére.
Figyeljünk egymásra, ne zavarjuk egymás köreit, ha van rá mód!
Kapcsolódó bejegyzések:
Hókotrás
Miért tüntetnek mikuláskor?
Kerékpárút a Nagykörúton
Rendőrségi ellenőrzés
ViselkedésKultúra
Miért nézzük el?
Kommentek