Korábban az volt a köztudatban, hogy a 8+4 osztályos képzésben az átlagos, a 6+6 osztályosban a jó képességű gyereket és a 4+8 rendszerben a zsenik tanulnak. Valószínűleg ez is hozzájárult ahhoz, hogy mindenki aki megtehette a 4+8 rendszerben akarta képeztetni gyermekét. Mert ha valójában nem is zseni, mégis ott van a legjobbak között, ha nem is lesz belőle valaki, legalább elmondhatják, hogy ők mindent megpróbáltak. A képzésben valóban nagy hiba, hogy újra és újra tanulják az anyagot egy-egy nagyobb váltásnál. Az iskola választás pedig minél korábban történik annál inkább a szülők elképzelései szerint történik és nem az ifjonc képességei alapján. De már korábban is létezett a probléma, mert a 12 osztályra történő átalakulás is csak bürokratikus volt és a legtöbb helyen csak a számozás változott, a tananyag vagy az oktatók hozzáállása nem. Ugyanez a folyamat játszódott le a felsőoktatásban is a bolognai folyamat keretében, ahol a tananyag átalakítása helyett húztak egy vonalat a harmadik évfolyam végén és már meg is született a kétszintes képzés 3+2, bár semmi lényeges nem változott.
Nehéz megállapítani, hogy szavazat nyerés volt a cél korábban mikor nem alakították át a rendszert, vagy önző érdek, esetleg anyagiak álltak a dolgok mögött. Talán csak valahogy meg kell szüntetni, hogy a gimnáziumokba kerüljenek az általános iskolások, hiszen szakmunkásokra, szakképzett munkaerőre van szükség, így ráadásul rövidebb ideig kell az oktatást finanszírozni. A gimnáziumok bezárását hangosan ellenezné a társadalom, így viszont csöndben lehet a többséget pusztulásra ítélni, majd kevesebb nebuló jut el az egyetemekig, így ott is lehet csökkenteni a kiadásokat. Messzire mutathat az okok keresése, de a közvetlen problémát nem oldhatjuk meg egyszerűen, sokkal hosszabb és bonyolultabb folyamat lesz ez.
Nem a továbbtanulás megválasztásának idejével kell kezdeni, a tanárok képzésében kell változtatni, más módszerrel, más elveket kell megtanítani nekik, de hogy is lehetne ezt véghezvinni, hiszen akik az egyetem oktatják a leendő tanárokat, maguk sem pártolják a változást. Nehéz ügy. Viszont ha munkába áll néhány évfolyamnyi modern szemlélettel rendelkező tanár, akkor ők el tudják indítani a változást. Ráadásul nem is a legjobb emberanyag kerül a tanári szakokra, csak igen alacsony létszámú az a hallgatói csoport aki valóban tanítani akar és ezt a pályát tekinti hivatásának, a többiek meg csak tanárképzésre jutottak be és vagy sikerül nekik dobbantani vagy életük végéig nyűglődnek majd az általános vagy középiskolákban a diákokkal és megutáltatják velük az adott tantárgyat. Nem lenne rossz a tanári pálya rangját visszaállítani, hiszen ma már nevetségszámba megy ha valaki tanár és nem csak az alacsony kezdőfizetés miatt. A szavuknak sincs túl nagy ereje, még szakszervezetként se. Sokszor csak a tanár neveli a gyereket, mert a szülők nem érnek rá vagy egyáltalán nincsenek tisztában vele, hogy mi is a feladatuk, esetleg meg is vannak róla győződve, hogy az iskolának kell felnevelnie a gyermeket, az iskola a második otthona. Ezzel szöges ellentétben áll, hogy tiltakoznak a szülők az iskolai szigor, az iskolai és azon kívüli túlzott leterheltség, vagy akár a házi feladat ellen, nincs lehetőség a bomlasztó diákok eltávolítására, szinte nincs kényszerítő eszköz a tanár kezében. Az oktatásban szigorra és következetességre van szükség, hogy jó alapokat lehessen adni minden tanulónak.
A tanárok nagy százaléka annyit tud amennyit az egyetemen megtanult, a jól bevált de ezer éves könyvet használja, mert addig sem kell az új alapján tanmenetet készítenie, meg is szökta és nem is tiltakozott ellene senki. Eljárnak ugyan rendszere továbbképzésekre, mert kötelező, de csak meghallgatják az ott elhangzottakat, mondván, hogy ezt csinálják már hosszú évek óta, ne mondják meg nekik, hogyan bánjanak, miként tanítsák a gyerekeket, eddig is ment neki ezután is fog. Hiába tették tele az iskolákat csúcstechnikájú berendezésekkel, nem állnak át az oktatásban azok használatára. Az elenyésző százalék aki használná, feleslegesen erőlködik, mert nem ismerik el a többletmunkát mely például az elektronikus tananyagok elkészítéséhez szükséges. Vannak tanárok akik továbbra sem tudják használni a számítógépet, nem jártasak az internet használatában, sőt a felhasználó nevüket és jelszavukat sem tudják megkülönböztetni. Az iskolafejlesztések zöme a tanulást segítő eszközök cseréjére koncentrál, miközben sok helyen a tanárok kénytelenek elavult eszközökkel dolgozni. Ne várjunk csodát lehetetlen körülmények között!
A tankönyvek sokszínűségéről és színvonaláról minden évben rengeteget lehet hallani. A tanár maga választja meg a stílusához legjobban igazodó könyvet, mely nem minden esetben a legjobb és csak igen ritkán alkalmas minden tanuló azonos minőségű képzésére. Az esélyegyenlőség jegyében mindig a leglassabbhoz, a leggyengébbhez, a legutolsóhoz igazodnak, úgy kerülik el a megkülönböztetést, hogy hátrányos helyzetbe kényszerítenek mindenkit, ezzel elveszítve a kiemelkedő tehetségek felfedezésének lehetőségét is. Ezeket az esélyeket erősítette, amennyire tudta, a többféle rendszer (8+4; 6+6; 4+8), melyek között mindenki szabadon választhatott. Most el akarnak venni egy olyan lehetőséget, amit talán soha nem lehet majd visszaállítani, hiszen ha megszűnnek az intézmények, vagy az oktatók elhagyják a pályát, akkor már nem lehet egy újabb tollvonással visszacsinálni az egész átszervezést.
Remélem még sokáig vitatkoznak a témáról és nem hoznak elhamarkodott döntést, főleg, hogy nem néhány milliárd forintról döntenek, hanem generációk sorsáról, a jövőnkről!
Kapcsolódó bejegyzések:
Egészséges oktatás
Diplomát mindenkinek
Ez nem véd
Iskolabuszból Tanulójárat
Kommentek