Ha nem a saját pénzünket kell költenünk, akkor bizony nagylelkűek vagyunk. Így vannak ezzel politikusaink is, akik költenek a kasszából és csak akkor számolnak, ha meg kell nézni mennyi jut majd nekik, vagy az elköltött milliárdokból mennyi vándorol a hozzájuk közel álló alapítvány számlájára. A fura, hogy semmi nem elég nekik, soha nem érzik, hogy ez már túlzás, és nem gondolkodnak hosszú tárva. Mert ha a beruházásokra szánt összeg 10%- a folyna el kézen közön, de minden haladna és látható lenne a fejlődés, akkor nem szólna senki, de jelenleg inkább a 10% kerül a helyére és 90% vándorol ingyenélők pénztárcájába. Vannak célirányzatok ahonnan 100% tűnik el kézen közön, vagy olyan megrendelésekre, melyeknek semmi hasznuk, vagy semmi közük a célhoz.
A kormányzati negyed 10 milliárdos hiánya az egyik legjobb példa, hiszen már az elején vagy néhány nappal a tervek napvilágra kerülése után lehetett tudni, hogy nem lesz az egészből semmi. Nem csak hogy teljesen hibás volt a koncepció, de olyan nagy ellenállást váltott ki a politikában és a közvéleményben is, hogy azt nem lehetett semmibe venni. Ha valóban akarták volna ezt a projektet vagy a többit, akkor előbb társadalmi vitát kellett volna kezdeményezni, bemutatni az előnyöket, megvitatni a hátrányokat és széles körben támogatókat szerezni. Ez macera, munka, ehhez tényleg szakemberek kellenek, van benne marketing, szociológia, meg némi kompromisszum, de így legalább működne a rendszer, és úgy érezné a nép, hogy törődnek vele és nem a feje fölött születnek a döntések. Vizsgálat persze van az elköltött milliárdokkal kapcsolatban és talán meg is vannak a hibák, de minden szabályosan és törvényesen történt így a pénzt visszaszerezni nem lehet, ezt bukta az államkassza. Az azért mégis furcsa, hogy sok milliárdot költöttek ki néhány milliós megrendelésekre, van amit pedig többször is kifizettek, ennek ellenére nem látták megalapozottnak, hogy feljelentést tegyenek hűtlen kezelés gyanújával, meg kellett várni ezzel az ügyészséget. Még azok sem akarják tisztázni a helyzetet, akiket azért fizetünk, hogy ügyeljenek a rendre.
Hasonló eset a hídfelújítás kérdése, amiről utólag ki fog derülni, hogy sokkal többe került, mint amennyit előzetesen számoltak, bár már most is megduplázódott az előzetesen kalkulált összeg, amit később sikerült 6 milliárd forinttal csökkenteni. Fura azért, hogy lehet találni egy építkezésnél, ahol meghatározott témában, emberrel, anyaggal dolgoznak egy ekkora összeget, amivel a végleges költségeket lehet kozmetikázni. Valószínű persze, hogy még ezt a 6 vagy több milliárdot utólag rá fogjuk költeni a felújításra, de most lehet villogtatni, hogy mekkora megtakarítást értünk el. A háttéralkukról nem tudunk semmit, de majd utólag, mikor nincs mit tenni, kiderül, hogy az útépítésekhez hasonlóan, majd kiegészítő megrendeléseket kap a hidat felújító cég, amivel kompenzálni tudja majd az árkülönbözetet.
A metróépítés körüli huzavona és összevisszaság is lehangoló, hiszen már a szerződések aláírásakor nyilvánvaló volt, hogy vállalhatatlan a feladat ekkora költségvetéssel, ráadásul még a csúszásért is mi fizetünk, plusz az állásidőt is finanszírozzuk. Megint nem a saját pénzüket költötték így nem is volt nekik semmi sem drága. Most mikor kevésnek tűnik az idő is meg a keret is, akkor a költségcsökkentés egyik formájának egy-két megálló kispórolását tekintik. Először is miért kellett akkor oda állomás, ha most meg lehet spórolni, másodszor mindenki tudja, hogy ha nem készül el most akkor soha nem is fog elkészülni a két megálló. Magyarországon vagyunk, itt amit nem csinálunk meg azonnal az feledésbe merül és végleg lemondhatunk róla.
Felelősségre nem tudunk vonni senkit, meg nem vonhatjuk a bizalmat senkitől, az állami beruházásokról nem lehet népszavazást kiírni, beleszólásunk semmi, csak azt tehetjük, hogy legközelebb másra bízzuk a közvagyont, de van kire?
Kapcsolódó bejegyzések:
Bodrogkeresztúri "kilátó"
Bankolás
Gazdasági egyetértés
Csak nézőpont kérdése
Kormányvagyon
Látjuk, de nem vesszük észre
Kommentek